Nem az a dolgom, hogy megmondjam, hogy kinek van igaza és kinek nincs.

Az a dolgom, hogy megértessem, mitől alakultak úgy a dolgok, ahogy most álltok.

Külső nézőpontból, a házassághoz, párkapcsolathoz illő valódi adatok birtokában meg tudom mutatni az utat, hogy jobb, teljesebb párkapcsolatot tudj csinálni. Élvezni tudd az életnek ezt a területét is.

Tedd meg az első és legfontosabb lépést, és

Kötelezettség nélkül – 45 perc, online

Orbán Tamás Párkapcsolati szakértő konzultáns

Ez az, amiért ezt csinálom

Az ember társas lény. Ez köztudott. A párkapcsolat, házasság, család az élet azon területe, amelyik a legtöbb érzelmet, emóciót – az élethez szükséges üzemanyagot – tartalmazza. Ha ez a terület nincs rendben, az ember néha úgy érzi, nincs miért élni. Az ember ennél jobbat, többet érdemel. Senki nem úgy kezdi az életét, hogy valamikor majd jó boldogtalan leszek, mert nagyon zűrös és bonyolult a házasságom, párkapcsolatom.

Ezért ha valaki rendelkezik a „gyógymóddal", valódi, használható adatokkal és az alkalmazás módjával, szerintem köteles azt alkalmazni. Én ezért csinálom ezt a tevékenységet. Nem érzem munkának, mert számomra nincs annál nagyobb öröm, mint amikor a segítségemmel helyre áll egy harmónia, és rendbe jönnek a viszonyok.

"

Kell valaki, aki nem ítél meg, nem menekül el a nehéz kérdések elől, és segít megérteni, hogyan másszak ki a gödörből.

Orbán Tamás

Hogyan dolgozom

Az konzultáció online folyik – videó-, vagy hagyományos internetes hívással a WhatsApp-on, a saját otthonodból vagy bárhonnan, ahol kényelmesen tudsz beszélni.

01

Online, rugalmas időpontokban

Hétköznap délelőtt és este, Hétvégén is vannak elérhető időpontok. Mert a párkapcsolati munka nem várhat a „jobb alkalomra".

02

Párban vagy egyedül

Ha mindketten akarjátok a változást párban is jelentkezhettek. A konzultációk egy része a különböző tanulási sebességek miatt külön-külön folyik. Ha egyedül te akarsz javulni, javítani, jelentkezz egyedül. Ha az egyik fél változik, változik a másik is.

03

Interjú és a konzultációs ülések

Az ingyenes interjú 45 perces. Ha szükséges, hosszabb is lehet. A konzultációs ülések 60 percesek. Egyszerre maximum 2 konzultációs ülés lehetséges. Házi feladat – gyakorlat – szinte minden konzultációs ülés után van. Erre készülj!

04

Tananyagok, felszerelések

Az elméleti adatok elsajátításához szükség lesz egy könyvre, amit időben be kell szerezni. (ebben tudok segíteni) Továbbá szükség van A4-es papírra, tollakra, apró tárgyakra. (dugó, gem kapocs, kisebb hosszúkás tárgyakra, kavics, stb.) Ezeket az elméleti anyagok bemutatására, demonstrálására használjuk.


Az elméleti anyagok megértéséhez szükségesek. (Ha nem tudod bemutatni, az elmélet működését fizikai tárgyak segítségével, nem érted az anyagot.) Kommunikációs eszközre, pl. okos-telefonra, laptopra vagy asztali számítógépre, tabletre, stb. Kép rögzítési lehetőségre.

Több mint két évtized párkapcsolati munkában

Több mint két évtizede dolgozom párkapcsolati problémákkal küzdő emberekkel, párokkal. A hazassagszerviz.hu honlapot 2007 és 2013 között működtettem. Már akkor is ugyanazokkal a kérdésekkel ültek le hozzám az emberek, amelyek ma is megjelennek: bizalomvesztés, kommunikációs falak, csendes távolodás, megcsalás, stb.

Azóta is folyamatosan dolgozom – és azóta is folyamatosan tanulok. Nem papírokat gyűjtök, nem címekre hajtok. Azokat az adatokat és módszereket gyűjtöm, és építem be a munkámba, ami valóban segít.

Amit alkalmazok, az egy precízen kidolgozott módszertan, amely az emberi elme működésének mélyebb megértésén alapul. Nem érzésterápia, nem értékelgetés, nem a hibás fél pellengérre állítása, hanem lézerpontos technikák alkalmazása a problémák legmélyebb okainak feltárására, és kezelésére. Valamint olyan valódi adatok megismertetése, amelyek használatával őszinte és boldog kapcsolatot lehet kreálni.

Mert ne feledd, nem készakarva rontottad el. Csupán nem rendelkeztél a megfelelő szerszámokkal, adatokkal. Így természetesen zátonyra futott a párkapcsolat. Ezeket az adatokat, szerszámokat meg lehet szerezni, és rendbe lehet hozni mindazt, ami elromlott.

📅
2007 óta aktív
🔍
Gyökérokok feltárása
🌐
100% online
25+ év tapasztalat
100+ kezelt eset
2007 óta online is

Mi az, amivel foglalkozom?

  • Egyéni, Párkapcsolati, Házasságbeli problémák kezelése oktatással és egy speciális módszerrel.

Amit nem csinálok

Fontos, hogy tudd, miben nem tudok segíteni – mert az őszinteség szerintem itt kezdődik.

Nem vagyok terapeuta.

Ha valamelyikőtöknek pszichológiai vagy pszichiátriai segítségre van szüksége, azt nem tudom pótolni, és nem is próbálom. Ilyen esetben továbbirányítalak.

Nem az a dolgom, hogy megmondjam, kinek van igaza, és kinek nincs.

Ez tönkre tenne bárkit, akit hibásnak állítanak be. Ez nem volt cél soha, és soha nem is lesz.

Nem mondom meg, hogy maradj-e a kapcsolatban, vagy lépj ki belőle.

Én nem osztogatok tanácsokat. Ez a döntés egyedül téged illet.

Nem ígérem, hogy ripsz-ropsz, varázsütésre rendbe jönnek a dolgok.

Az adatokat és módszereket átadom, de a munkát neked kell elvégezni. Ez nem ruhatisztító, hogy beadom a szennyest, és pár nap múlva visszakapom tisztán és ragyogóan.

Amit ügyfeleim mondanak

„Mit nyertem a Tamással való konzultációból?

Szó szerint az életemet és a házasságomat mentette meg. Ha nem vezetett volna rá, mert én magam jöttem rá, hogy mit és mivel rontottam el, akkor ma már nem élnék. Addig nem tudtam, hogy miért vagyok szerencsétlen, hogy miért érnek rossz dolgok. Miért bántanak mások. Mi történik az életemmel. Hatása voltam másoknak. Sodort az ár. De én nem irányítottam semmit az életemben. Még a saját dolgaimat sem. Beteg voltam (hasnyálmirigy daganat) és épp halni készültem. Az életem romokban. Tamás ezzel a módszerrel az élethez adott egy receptet és most már tökéletesen irányítom és élem boldogan és egészségesen az életem. Ez a kezelés annak való, aki tudja, valami nem jó és megoldást keres. Azóta az egyik legjobb barátom! Köszönöm szépen, hogy megismertem és hálás leszek neki mindig!"
— K. Kata
„Amikor tavaly a férjem bejelentette, hogy válni szeretne, egy rendkívül nehéz élethelyzetbe kerültem. Egy barátom ajánlására vettem fel a kapcsolatot Tamással. Bár a házasságomat végül nem sikerült megmenteni, a tanácsadás során rengeteget tanultam önmagamról és a párkapcsolatok működéséről. Tamás segített új nézőpontból rálátni a helyzetemre, és olyan felismerésekhez jutni, amelyek hosszú távon is meghatározóak számomra. A közös munka megerősített, és hozzájárult ahhoz, hogy a jövőben tudatosabban és nyitottabban álljak egy új kapcsolathoz. Szívből ajánlom mindazoknak, akik nehéz párkapcsolati helyzetben keresnek tisztánlátást és támogatást."
— Cs. Krisztina
„Tamás már több mint 20 évvel ezelőtt segített nekem az életem egyengetésében. Nagyon egyszerű módon, szavak tisztázásával érte ezt el, mindig nagy hatással volt rám és az életemre. Az én életemen keresztül mások is változtak, pedig csak én kaptam „kezelést" Tőle. Mindig sikerült megtalálni a gócpontot. Tomi profi abban, hogy másoknak segítsen. Hálás köszönetem Tomi."
— P. Attila
„Kedves Tamás, többet tartozom neked, mint amennyit szavakba tudok önteni. Amikor a házasságom töréspontra érkezett, őrlődtem aközött, hogy feladom-e, vagy megpróbálom-e utoljára megmenteni azt, ami a legfontosabb számomra. Beszélgetéseink során segítettél megértenem olyan dolgokat, amiket korábban soha nem láttam tisztán. Tanultam a megértésről, a megbocsátásról és a hibáim beismeréséről. Rájöttem, hogy egy kapcsolatot két ember épít – és mindkettőjüknek nap mint nap meg kell dolgoznia érte. A te útmutatásoddal láttam, hogy hogyan bántottam meg a tetteimmel akaratlanul is azt, akit a legjobban szeretek. A veled tanultaknak köszönhetően megmentettem a házasságomat. Ma közelebb érzem magamat a feleségemhez, mint bármikor is valaha, és hálás vagyok a lehetőségért, hogy őszinteséggel és szeretettel újjáépíthetjük a kapcsolatunkat. Ha a történetem segíthet valaki másnak, hogy a büszkeség helyett a fejlődést válassza, akkor megéri megosztani."
— B. József

Minden vélemény ügyfél beleegyezésével szerepel. Ügyfeleim kérésére egyes nevek megváltoztatva.

Itt az első lépés

Az ingyenes 45 perces konzultáció nem jár semmilyen elkötelezettséggel. Nem kezdődik el semmi, ha nem akarod. Egy lehetőséget kínálok, hogy elmondd mi a helyzet veled, veletek.

Foglalj időpontot most!

ingyenes és kötelezettség nélküli